2013. december 16., hétfő

MEGHÍVÓ



Mindenkit
szeretettel meghívunk
KEGYE JÁNOS
pánsíp művész
karácsonyi koncertjére,
melyet 
2013. december 20-án 14.00 órától 15.00 óráig tart
a kisnánai templomban.



Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat  támogatásával  
Szent Imre Általános Iskola szervezésében




2013. október 21., hétfő

LEVÉLFALVA - környezetvédő tábor

A Kisnánai Szent Imre Általános Iskola sikeresen pályázott A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM “Az állami, helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati, egyházi és civil fenntartású általános iskolai, középiskolai és kollégiumi intézményen kívüli nyári tehetségsegítő programok támogatásá”-ra kiírt pályázatára.

Az elnyert 2.000.000 forintból.október 24-28-ig LEVÉLFALVA címmel megvalósíthatjuk a Kisnánai Diákok Tehetséggondozó Műhelyének ötnapos természetkutató és környezetvédő táborát.

Programunk során lehetőséget biztosítunk a KINDTE@m tehetségműhely tagjainak tudományos kutatómunka folytatására.

A projekt legfontosabb célkitűzése az ismereteik gazdagítása, dúsítása, valamint beválogatás a 2013/14-es tanév szakköri munkájába.

Érdekes programjainkat négy nagy téma köré csoportosítottuk:

• „ Levélfalva” projekt napján diákjaink megalkotják táborunk írott szabályait.
Munkacsoportokat alakítanak: természetőr, újságszerkesztő, meteorológus, túramester stb.

• A környezetvédelem napján üzemlátogatás keretében ellátogatunk a Mátrai Erőműbe, ahol környezetkímélő eljárásokkal ismerkedünk meg.
Növénytársulások megfigyelésével, növény-és állatfelismeréssel, valamint levegőtisztasági kísérletek végzésével bővítik tanulóink ismereteiket.

• A vizek napján Poroszlóra kirándulunk a Tisza-tavi Öko-Centrumba. Ezen a napon megismerkedünk a vizes élőhelyek növény és állatvilágával.
Vízvizsgálat és környezetállapot-felmérés mellett a Tisza-tó madárvilágát is közelebbről megfigyelhetjük.

• A műemlékek és kultúrtörténeti emlékek napján Észak-Magyarországra látogatunk el.
Boldogkőváralja és Regéc várai mellett megnézzük a vizsolyi Károli Bibliát, valamint a telkibányai Ipartörténeti Múzeumot.

• Az utolsó napon a hét folyamán szerzett ismeretek rendszerezése, összegzése során tanulóink prezentációt készítenek, újságcikket írnak.
Értékelő megbeszélést tartunk, valamint elkezdjük a kutatómunkák előkészítését. /témaválasztás, tudományterületi besorolás, problémafelvetés,stb./

2013. szeptember 9., hétfő

Szülői értekezlet

Tisztelt Szülők! 

2013. szeptember 16-án (hétfőn)  16 órától  szülői értekezletet tartunk, melyre minden szülőt szeretettel várunk.

                                        Szlama Tiborné
                                              igazgató

2013. augusztus 25., vasárnap

Tanévnyitó ünnepély és iskolakezdés


Ideje: 2013. szeptember 2. (hétfő) 8 óra

Megjelenés: ünneplőben



Kedves Diákok!


A 2013-2014. tanév első tanítási napja: 2013. szeptember 2., tehát a tanévnyitó után még  osztályfőnöki órátok lesz 8.30 – 12.30-ig.  A napközisek és tanulószobások 15.30-ig maradnak az iskolában. Azok a bejáró tanulók, akik nem kértek napközit/tanulószobát a következő időpontban mehetnek haza: vécsiek 13.20, verpelétiek 14 óra, a feldebrőiek 14.30-kor.  (Ha ettől eltérő időpontban szeretnél hazamenni, azt a szülőnek írásban kell jeleznie.)



A legfontosabb információk feljegyzésére hozzatok magatokkal egy üres  füzetet, mely a 2013/2014-es tanévben az üzenő füzetetek lesz.



Hozzatok magatokkal: bizonyítványt, tolltartót, váltócipőt, tisztasági csomagot.

Eredményekben gazdag, sikeres tanévet kívánok!


Szlama Tiborné
 igazgató





2013. augusztus 15., csütörtök

BONIS BONA – A nemzet tehetségeiért

A "BONIS BONA – A nemzet tehetségeiért” díjban a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi általános, közép- és  szakiskolai pedagógusok, mesterségek oktatói és további tehetségsegítők részesülhetnek. Olyanok,  akik a köznevelés kereteiben oktatják, nevelik, segítik a gyerekeket, tanulókat.

A Kisnánai Szent Imre Általános Iskolából Harangozó Csabáné pedagógus részesül  Bonis Bona díj elismerésben  a "B" kategóriában mint "kiváló tehetséggondozó".

A díjat dr. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közoktatásért felelős államtitkártól veheti át  2013. augusztus 28-án a Nemzeti Színházban.


Iskolánk tanulói és dolgozó nevében gratulálok az elismeréshez.

Szlama Tiborné
    igazgató


2013. augusztus 13., kedd

Tanévkezdő EMMInens

Kedves Szülők!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2013/2014-es tanév diákjai, valamint szüleik számára összeállított egy olyan kisokost, amelyben reményeik szerint minden érintett – az alsó tagozatosoktól egészen a jövőre ballagókig – megtalálja a válaszokat a tanévkezdés során esetlegesen felmerülő kérdéseire.
Legyen szó általános témákról, vagy az idén bevezetésre kerülő újdonságokról, a Tanévkezdő EMMInensben minden információ rendelkezésre áll!


A kiadvány innen tölthető le:


                                                                                                                      Szlama Tiborné
                                                                                                                             igazgató

2013. augusztus 11., vasárnap

Volt tanítványunk sikere


Az olaszországi  junior páros Világkupa versenyén  Jurecska Bálint és  Kispál Luca  zárt legjobb magyarként a 7. helyen, aminek köszönhetően világranglista második helyét foglalják el.

Gratulálunk Bálintnak!

Forrás:
http://www.heol.hu/heves/sport/vilagbajnok-jurecska-kispal-toth-es-bezzeg-510636

2013. július 18., csütörtök

Iskolakezdési utalvánnyal is kifizethetők a tankönyvek!

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) több kafetéria-szolgáltatóval is megállapodást kötött annak érdekében, hogy a munkáltató által béren kívüli juttatásként adható iskolakezdési utalvány is felhasználható legyen a tankönyvek kifizetésére. A KELLO által minden iskolás gyermek nevére kipostázott díjbekérőt 2013. augusztus 1-jétől a kijelölt postahivatalokban, valamint a kialakításra kerülő KELLO-pontokon Iskolai Erzsébet-utalvánnyal, Sodexo Iskolakezdési utalvánnyal, Posta Paletta Iskola utalvánnyal, Edenred Ticket Service beiskolázási utalvánnyal, illetve Puebla beiskolázási utalvánnyal is ki lehet majd egyenlíteni. A KELLO-pontokon pedig az OTP Cafeteria kártyát is elfogadják majd. A befizetési határidő július 31-ről augusztus 15-re módosult.
A tankönyvek árának befizetési határideje augusztus 15. Azonban a határidő lejárta után is lehetőség van kiegyenlíteni a tankönyvek ellenértékét, ebben az esetben a befizetés tényét a tankönyvek átvételekor, az iskola felé kell igazolni.
A postai elfogadóhelyek részletes listája:
  • Budapest 112. posta; 1114 Budapest XI. Fehérvári út 9-11.; Budapest
  • Budapest 62. posta; 1062 Budapest VI. Teréz körút 51.; Budapest
  • Debrecen 1. posta; 4026 Debrecen Múzeum utca 3.; Hajdú-Bihar megye
  • Eger 1. posta; 3300 Eger Széchenyi út 22.; Heves megye
  • Győr 1. posta; 9000 Győr Bajcsy-Zsilinszky út 46.; Győr-Moson-Sopron megye
  • Kaposvár 1. posta; 7400 Kaposvár Bajcsy-Zsilinszky utca 15.; Somogy megye
  • Kecskemét 1. posta; 6000 Kecskemét Kálvin tér 10-12.; Bács-Kiskun megye
  • Miskolc 1. posta; 3525 Miskolc Kazinczy út 16.; Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • Nyíregyháza 1. posta; 4400 Nyíregyháza Bethlen Gábor utca 4.; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • Pécs 1. posta; 7621 Pécs Jókai utca 10.; Baranya megye
  • Salgótarján 1 posta; 3100 Salgótarján Fő tér 3.; Nógrád megye
  • Szeged 1. posta; 6700 Szeged Széchenyi tér 1.; Csongrád megye
  • Szekszárd 1. posta; 7100 Szekszárd Széchenyi utca 11-13.; Tolna megye
  • Szolnok 1. posta; 5000 Szolnok Baross utca 14.; Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • Székesfehérvár 1. posta; 8000 Székesfehérvár Kossuth utca 16.; Fejér megye
  • Szombathely 1. posta; 9700 Szombathely Kossuth Lajos utca 18.; Vas megye
  • Tatabánya 1. posta; 2800 Tatabánya Fő tér 30.; Komárom-Esztergom megye
  • Veszprém 1. posta; 8200 Veszprém Kossuth Lajos utca 19.; Veszprém megye
  • Zalaegerszeg 1. posta; 8900 Zalaegerszeg Ispotály köz 1.; Zala megye
  • Békéscsaba 1. posta; 5600 Békéscsaba Munkácsy út 6-8.; Békés megye
A KELLO pontok részletes listáját augusztus 1-jéig tesszük közzé weboldalunkon.
Üdvözlettel:
Könyvtárellátó Nonprofit Kft.

2013. július 13., szombat

Ügyeleti napok


Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

Tájékoztatok Mindenkit, hogy a   nyári ügyeleti napok dátumai a következők:

2013. július 17., 31.
2013. augusztus 7., 14.

Kérem, hogy ezeken a napokon keressenek meg az iskolában.

Kisnána, 2013. július 12.

                                             Szlama Tiborné
                                                    igazgató


2013. június 12., szerda

KALANDOZÓ ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐ A KISNÁNAI VÁRBAN

A Szent Imre Általános Iskola és Óvoda eredményesen pályázott a Nemzeti Tehetségprogram keretében a „A 2012-2013. tanévben megrendezendő tanulmányi, tehetséggondozó versenyek támogatása NTP-KTTV -12”kódszámú pályázatra.

A pályázat keretében 2013. június 10-én 9.00 órától Kalandozó országos történelmi vetélkedő Vitézkedők próbája elnevezésű döntőt rendeztünk.

A Kalandozó történelmi vetélkedőt 2005-ben indítottuk el. Már 3. éve a Nemzeti Tehetségprogram által támogatott, országosan meghirdetett verseny.
Idén a két levelező fordulóban A soknemzetiségűvé vált Magyarország (a XVIII. század első fele) korszakát dolgoztuk fel közösen a 4 fős csapatokkal.  
A döntőbe a jelentkezett 20 csapatból az első 14 helyezett csapat jutott tovább Hatvan, Gyöngyös, Heves, Eger, Szűcsi, Mátraszentimre és Nyíradony iskoláiból.
A Vitézkedők próbája elnevezésű döntő helyszíne a kisnánai vár. A verseny bírái: Mischinger Ferenc atya és Kis Varga Teodóra, mint a Tehetségpont Kisnána szakmai segítői, Koncsos Sándor polgármester, Szőke Ferenc körjegyző, és a főbíró: Berecz Mátyás történész-muzeológus megbízásából Vilmek Attila,  az Egri Vitézlő Oskola tagja. A döntő lebonyolításában segítettek a Nánai Sólymos Vitézek, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat hagyományőrző népdalkörének tagjai és iskolánk nevelői, diákjai.
A feladatok:
- a levelező forduló feladatai alapján: 13+1 kérdésből álló totó, időgép, nemzetiségi kakukktojás és  „kuruc nótázás” (előzetes feladat),
- ügyességi és mozgásos feladatok: reneszánsz-tánc tanulás, gólyaláb, activity, plakátkészítés,Mercurius”- szerkesztés, kosárfonás, csatacsillag dobás, íjászat, herőcesütés.
Nagy Csaba tárogatóművész előadása emelte színvonalasabbá rendezvényünket.
A versenyben első helyen a hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola Hatvani Várvédők csapata végzett. A vándorkupát a verseny során (Sánta László nevelő felkészítő munkájának köszönhetően) az iskola tanulói 3. alkalommal nyerték meg, így náluk marad.
Második helyen az egri Eszterházy Károly Gyakorlóiskola Vitéz Eszterházyak csapata végzett.
Harmadik a hevesi Körzeti Általános Tagiskola Körzetis Vitézek csapata lett.


Kisnána, 2013. június 10.
    Juhászné Koklács Éva                     Szlama Tiborné
       versenyszervező                                  igazgató

KALANDOZÓ DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2013


Lev.ford.      1. 2. 3. 4. 5.  6.   7. 8. 9. 10.  11. 12. 13. Össz:
      200        8  8  8  8  8 Telj. 4 14 6  14    8    6    8    300

1.Hatvani VárvédőkKossuth L. Á.I., Hatvan

      198        8  8 8  7  8    x   4 14  5  13,5 7    5    2    287,5

2.Vitéz EszterházyakEszterházy K.Gy.I. Eger

      191        8 7 8  7  7    x    3 10 6  12,5  5    4    4   272,5

3.Körzetis VitézekKörzeti Á.Ti. Heves

     190         8 8 7 6  6    x    3 14 5  5,5   7     5     5  269,5

4.Hevesi ApródokKörzeti Á.Ti. Heves

    191          8 8 6 6  7   x    4 11 5  10    4      3    3    266

5.Felső-MátraiFelső-Mátrai Z.L.Á.I.

    179          7 8 7 4  8   x   4   12 6 14   3        5   3    260

6.Rákóczi UnokáiII. Rákóczi F. K. Á. I. Gyöngyös

    193         8 8 7 4  7   x   3    8  5  2,5   5      4    3    257,5

7.HonfiakHevesi J. Á. Ti. Heves

    190         7 6 7 4  3   x   4  11  5  2,5   8      4   4     255,5

8.Magyar TestőrökNeumann J. K.I.  Eger

    178         6 8 7 7  4  x    2  14  4  8,5   6       4   5    253,5

9.Bajzás LányokBajza J. Á. I. Szűcsi

    162         8 8 7 7  7  x    3  9  6   12      6     4    2    241

10.Egri KalandozókPásztorvölgyi Á.I. Eger

   162          8 8 7 7 7   x   3  11 5  7,5     5      4    4   238,5

11.IdőutazókEszterházy K.Gy.I. Eger

   151,5       8 8 6 8 7  x   2   10  6 10,5   5      6     2   230

12.KalaposokNeumann J. K.I.  Eger

   150         8  8 7 7 4   x  2  12  6  11    1       4      6     226


13.SzentimrésekSzent Imre K.Á.I. Eger

    155       7 8 5 3 6   x  2  14   5   4,5  4        4     5    222,5

14.Négy vezérKölcsey F. G.és Á.I. Nyíradony

    140       8 8 7 6 6  x   3  10  4    11  7         2      3   215

2013. június 3., hétfő

M E G H Í V Ó - KALANDOZÓ


A Szent Imre Általános Iskola és Óvoda eredményesen pályázott a Nemzeti Tehetségprogram keretében a „A 2012-2013. tanévben megrendezendő tanulmányi, tehetséggondozó versenyek támogatása NTP-KTTV -12”kódszámú pályázatra.


A pályázat keretében 2013. június 10-én 9.00 órától Kalandozó országos történelmi vetélkedő Vitézkedők próbája elnevezésű döntőt rendezünk.

A program helyszíne: a kisnánai vár.

A döntő tervezett programja:

 8.45    Nyitóműsor és Köszöntő
 9.00    Versenyindítás
13.00   Ebéd
14.00   Nagy Csaba tárogatóművész előadása, majd Boszorkányverseny
15.00   Eredményhirdetés – Lovaggá avatás
  
Kisnána, 2013. június 3.
 
Juhászné Koklács Éva                      Szlama Tiborné
versenyszervező                                    igazgató

2013. május 31., péntek

Kalandozó versenyeredmények

Kedves Kalandozók!

Megszületett a verseny levelező fordulóinak végeredménye:
KALANDOZÓ 2012-2013. I-II. forduló végeredménye
 Feladatok                                
  I.ford.; II:ford. 1.   2.   3.    4.   5.   6.   7.   8.   Össz:
 Max pontszámok:  Iskolák:  
100       18 12   20   15  9   16   5   5      200
1.Hatvani VárvédőkKossuth L. Á.I., Hatvan     

98        18 12   20   15  9   16  5     5     198
2.Rákóczi UnokáiII. Rákóczi F.K.Á.I. Gyöngyös 

96        18 12   17    15 9   16  5     5     193
3.Hevesi ApródokKörzeti Á.Ti. Heves               

91        18 12  20    15  9   16  5    5      191
4.HonfiakHevesi J. Á. Ti. Heves                       

90        18 12  20    15  9  16   5    5     190
5.Körzetis VitézekKörzeti Á.Ti. Heves              

93         18  12  20   15   9  13   5    5   190
6.7.évf.(Felső-Mátrai)Felső-Mátrai Z.L.Á.I.     

 84         18  12 15   15    9  16   5    5    179
7.Magyar TestőrökNeumann J. K.I.  Eger          

83        18  12  18  15    9  14   4   5     178
8.Bajzás LányokBajza J. Á. I. Szűcsi                 

 73         18  12  16  8      9  16   5   5     162
9.Egri KalandozókPásztorvölgyi Á.I. Eger         

64        18  12  19 15    9   15   5   5     162
10.SzentimrésekSzent Imre K.Á.I. Eger             

72         17  11  14   8    9   15    4  5     155
11.IdőutazókEszterházy K.Gy.I. Eger               

 77,5       18  11  13  0     9   13    5    5   151,5
12.KalaposokNeumann J. K.I.  Eger                 

 67         18  12  11  10  9   13    5    5     150
13.Négy vezérKölcsey F. G.és Á.I. Nyíradony   

64          18  12   5   10   9   12   5     5   140
14.FelvilágosultakKölcsey F. G.Nyíradony      

71         14  12   2    8    9    13   4    5    138
15.Vitéz EszterházyakEszterházy K.Gy.I. Ege r  

93           0     0    0   15    0   0     0  0    108
16.Szondi Négy Apródja5.sz.Á.I. Hatvan          

70                                                             70
17.A fantasztikus NégyesGönczy P.Á.I Karácsond

47                                                         47

A Kalandozó történelmi vetélkedő országos döntője 2013. június 10-én (hétfő) kerül megrendezésre.
A döntőre a csapatok egyéni meghívót kapnak.
Üdvözlettel:
Juhászné Koklács Éva
versenyszervező