200 éves iskolánk

A Kisnánai Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 2010-ben ünnepelte megalapításának 200. évfordulóját. Az 1810 óta fennálló intézményt „királyi rendelvényre” hozták létre, ekkor a falu nótáriusa kapta meg a kántortanító megbízatást, egy, a község által fenntartott épületben. Az iskola alapításának 200. évfordulójára tervezett rendezvénysorozatot 2010. szeptember 25-én a Volt diákok találkozója nyitotta. Az eseménydús délutánon és estén sok volt és jelenlegi tanár, diák szórakozott együtt a sportversenyeken, a Mátragyöngye Népdalkör és a Nánai Sólymos Vitézek műsorán, a T-Dance tánccsoport fellépésén, sokáig ropták a táncot a Csízik-Koncsos duó zenéjére. Több volt osztály élt a lehetőséggel, hogy osztálytalálkozókon elevenítsék fel emlékeiket. Koncsos Sándor polgármester köszöntője, majd a Volt diákok fájának ünnepélyes elültetése Varga Györgyné, mindenki Sárika nénije és
Korom Vellás Imre tanár bácsi tevékeny közreműködésével, sokak szemébe könnyeket csalt.
A rendezvénysorozat folytatásaként intézményen belül havonta versenyeket hirdettünk történelem, irodalom, művészet, informatika és angol nyelv tantárgyakból. 2010. december 4-én tartottuk névadó ünnepségünket. A község iskolájának 1930-as névadását követve újra a magyar tanuló ifjúság védőszentje a liliomos herceg, Szent Imre nevét vette fel intézményünk.

Az általános iskola megmaradása, fejlődése népességmegtartó erővel bír, hozzájárul a község fennmaradásához. Az iskola, helyi oktatási és kulturális központ szerepét betöltve, ápolja és őrzi a közösség múltját, kultúráját és történelmi örökségét, és biztosítja a faluközösség fennmaradását.