Tehetségpont Kisnána

Tehetségpont Kisnána
Tehetségsegítés a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda intézményeiben
                                                                2010/11-es tanév
2010 májusában tehetségpontként regisztrálták iskolánkat. Községünk óvodáiba, iskolájába járó tanulók tehetségének felismerését és fejlesztését tűztük ki célul, hogy lehetőségeinkhez képest segítsük a diákokat fejlődésükben, kibontakozásukban. Célunk a tehetséggondozói műhelyek működtetésével, hogy  komplex képességfejlesztés, tehetségnevelés valósuljon meg intézményeinkben,mely óvodáskortól 14 éves korig tart.

Tehetséggondozó munkánk a következő részterületekből tevődik össze:
1.2.Tehetséggondozó műhelyek:
1.2.1..Kisnánai Diákok Tehetséggondozó Műhelye / KINDTE@M /
A KINDTE@M elnevezésű tehetséggondozó műhely tevékenységét 2006-ban kezdte. Azzal  a céllal jött létre, hogy belépjünk a TDK rendszerébe, amelyet Dr. Zsolnai József  indított el 10 évvel ezelőtt. Elsődleges feladatként azt tűztük ki célul, hogy az iskolánkban tanuló diákok lehetőséget kapjanak a kreatív önművelésre, az iskolán belüli és kívüli forrásközpontok, valamint az internet használatára érdeklődési körüknek megfelelően. A megszerzett ismereteiket felhasználva részletesen körüljárják választott témájukat, és annak aktuális problémafelvetéseit. Kutatási eredményeikből  10-20 oldalas dolgozatot készítenek, melyet szakmai zsűri előtt prezentálnak.
Programunk pedagógiai célja iskolánk tehetséges diákjainak felkutatása, figyelmük felkeltése a tudományos kutatómunka iránt.
Az idei tanévben 17 tanuló kezdte meg a munkát, ebből tizenhárman készítették el teljesen beszámolójukat. A megyei, regionális és országos versenyeken a következő eredmények születtek:
Megyei verseny 1. helyezés: 4 fő
                           2. helyezés:: 1 fő
                            3. helyezés: 3 fő
Regionális verseny 1. helyezés: 1 fő
Országos verseny 3. helyezés: 1 fő
1.2.2.„Példakép” I-II komplex nyelvi, irodalmi és kézműves roma tehetségsegítő és hagyományápoló műhely:
Településünk több nemzetiségű. Lakosaink között nagy számban vannak jelen a roma és szlovák kisebbség tagjai. Iskolánkban is nagy gondot fordítunk a nemzetiségi örökség megmentésére. Kiemelt területként kezeljük tanulóinknál a társadalmi, kulturális, gazdasági hátrányok leküzdését, a leszakadás elkerülését és a társadalmi integrációt. Ennek érdekében keressük a lehetőségeket a hátrányos és halmozottan hátrányos roma tanulóink tehetséggondozására. Műhelyünk a következő célok megvalósítását tűzte ki maga elé:
A roma nyelvi, irodalmi, és kézműves hagyományok éltetése és átadása , a tanulók képességeinek kibontakoztatása, az érdeklődés felébresztése a tárgyalkotás, a kézművesség iránt, a szabadidő tartalmas eltöltése, a programban résztvevő tanulók  későbbi pályaválasztásának  elősegítése
      Munkánkat roma tehetségsegítő fiatal segíti, aki az Oktatásért Közalapítvány ösztöndíjasa.

1.2.3„ Észkerék” Tehetséggondozó Műhely:
Az Észkerék Tehetséggondozó Műhely 2010. október hónaptól foglalkoztatja az 1 – 3. évfolyam jó képességű tanulóit. Sokéves hiányt pótol ez a program, mert régóta szerettünk volna foglalkozni  szervezett keretek között az alsó tagozatos tehetséges tanulókkal is.
A programban szerepel: drámajáték, bábjáték, fejtörők, matematikai feladatok, kézműves tevékenység, játékos mozgásos gyakorlatok, ritmusérzéket fejlesztő játékok.
Mindezek megvalósításához sikerült  megfelelő, igazán színvonalas eszközöket vásárolni.
A tanulók körében nagyon népszerű lett ez a foglalkozás. A játszva tanulás mellett a csoport készül arra, hogy decemberben bemutassuk az érdeklődő pedagógusoknak sokszínű munkánk eredményét, a tavasszal megrendezendő „ Tehetségnapon” pedig szülők és a diákok előtt lépnek fel diákjaink.

Két községi óvodánk is sajátos arculat szerint működik. Kiemelt feladataikat igyekeznek a gyerekek életkorához, igényeihez, képességeikhez igazítani és az óvodai élet tevékenységeibe beilleszteni.


1.2.4-5.Az „ Ügyeskedők” és a „Tóka műhelye”:
Mindkét műhely óvodás korú gyerekek tehetséggondozásával foglalkozik. Mesék és mondák feldolgozása során komplex fejlesztést végeznek irodalmi zenei és kézműves témakörökben. Ezen tevékenységek segítenek a tehetségígéretek korai felismerésében és az óvodai tehetségnevelésben. A programok az óvodáink hagyományaira épülnek, az itt végzett tevékenységek közel állnak a gyerekekhez és az óvónőkhöz egyaránt, jó lehetőségeket biztosítanak a sokoldalú fejlesztésre.
Legfontosabb cél, hogy a gyerekek eljussanak a kifejező kreativitás szintjére.

1.2.6. Búvárkodó Bimbócskák Tehetségműhely
A műhely célja a természettudományok iránt érdeklődő nagyrészt roma tanulók foglalkoztatása volt  A műhelymunka zárásaként egy tehetségnapon mutatkoztak be tanulóink az érdeklődőknek.

1.2.7. Nánai Firkász Tehetségműhely:

A program céljai a következők voltak:
Alulteljesítő tehetségígéretek fejlesztése, motivációjának erősítése
  • Konstruktív életvezetés elsajátíttatása
  • Intézményünk tehetségsegítő hagyományainak gazdagítása
  • Egyenlő hozzáférés esélyeinek növelése
  • A célzott tehetségígéretek erős és gyenge oldalának együttes fejlesztése komplex program keretében
  • A KINDTE@M tehetségműhely kutatási eredményeinek hasznosítása
  • Hasznos szabadidő eltöltés alternatíváinak bővítése
  • Pályaorientáció elősegítése
  • Leszakadás, elkallódás veszélyeinek elkerülése
  • Hasznosítható produktum elkészítése
  • Hiánypótlás: helytörténeti gyűjtemény készítése településünkről
  • Informatikai eszköztudás fejlesztése
  • Az intézményben működő tehetséggondozó műhelyek integrált rendszerének létrehozása
  • A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségének növelése
A műhelymunka legnagyobb eredménye, hogy a gyerekek elkészítették  „Az ezerarcú Kisnána” című helytörténeti kiadványt, amelyet tehetségnap keretében népszerűsítettünk a várban.

1.3.Versenyek:
1.3.1. „Kalandozó”  országos történelmi verseny:A 2005/2006. tanévben indítottuk útjára Kalandozó történelmi vetélkedőnket. Az első évben csak a kistérség iskoláit vontuk be a versenybe, így a témája is szűkebb környezetünk helytörténeti kutatása volt. A rákövetkező években folyamatosan bővült a résztvevő iskolák száma, egyre szebb pályamunkákkal szerepeltek a döntőbe való bejutás reményében. A Kisnánai Várban megrendezésre kerülő záró forduló vonzó, motiváló hatása az egy iskolán belüli csapatok közti egészséges rivalizálást is fokozta.

1.3.2.Körzeti helyesírási verseny:
Ez a programunk évtizedes hagyományokra tekint vissza. A kistérség iskoláinak 1-8. évfolyamos tanulói versenyeznek egymással. Programunkon a környező iskolák közel száz tanulóját fogadjuk iskolánkban.
Idén közel 150 diákot láttunk vendégül.
1.4.Egyéb tehetséggondozó programok:
1.4.1.Helyesírás szakkör:
Iskolánk legjobb helyesírói heti rendszerességgel vesznek részt tehetséggondozó foglalkozáson, melynek során felkészülnek a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyre és az egyéb megmérettetésekre.
 ECDL vizsga
Az ECDL vizsgát egy-két kivétellel hetedikes korban kezdik a tanulók. Az ECDL START-tal indulnak, ami négy modulból áll, és utána lépnek át a hét modulból álló vizsgára. Nagyon szép teljesítmény a tanulóktól minden egyes vizsga, hiszen ezt inkább a középiskolások és felnőttek teljesítik Sok munka van minden  egyes modul teljesítése mögött.
Sok tanulás, és még több gyakorlás szükséges ahhoz, hogy eredményesen teljesítsenek. Biztos  vagyok abban, hogy  az informatika órák, szakkörök minden percét hasznosan töltötték a tanulók.

Tehetségnap:
Intézményünk tehetségműhelyei ezen a napon nagyközönség előtt is bemutatkoznak. Szüleik, nevelőik, diáktársaik és meghívott vendégeink előtt adnak számot egész éves munkájuk eredményéről. Az érdeklődők előadásokon, kiállításokon tekinthetnek be intézményünk tehetséggondozó munkájába.

Együttműködések…

  • „A hátrányos helyzetű településeken a tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáférést javító kezdeményezések támogatás.” – Vécs Községi Önkormányzat
  • TÁMOP-3.4.4-es projekt – Országos Tehetségsegítő Hálózat kialakítása-Heves Megyei Pedagógiai Intézet, Eger
- Csoportos konzultáció humán műveltség területen dolgozó tehetséggondozó pedagógusok részére
-Pedagógusok továbbképzése
- „Tehetségek felismerése és azonosítása, tehetséggondozó projektek kidolgozása  a nevelési- oktatási intézményekben.”
- Tehetségdiagnosztika (7-8.-évf.)
  • „Az eredményesen működő területi tehetségsegítő szolgáltatások térségi hálózatának kialakítása …”- Heves Megyei Pedagógiai Intézet, Eger

2011. ápr. 16-án megalakítottuk Tehetségsegítő Tanácsunkat. Kisnána és Vécs Község Tehetségsegítő Tanácsa [TT 710 002 486] néven (2011-06-23-án) rögzítették, s egyúttal a www.geniuszportal.hu  honlapon megjelenésünket aktiválták.
A Tehetségtanács…
…célja:
 Összefogni, koordinálni azokat a Kisnána és Vécs községek és az itt élők számára értékes, a tehetségsegítés érdekeit segítő kezdeményezéseket, melyek előmozdítják a tehetséggondozás ügyét, lehetővé teszik az erőforrások jobb kihasználását, hatékonyabb felhasználását.
 …célkitűzések:
- Kisnána és Vécs községekben folyó tehetségsegítő tevékenységek koordinálása.
 - A tehetségsegítők közötti információáramlás elősegítése.
 - A hátrányos helyzetű, a rászoruló és a hátránnyal élő tehetségek felkutatásának és segítésének támogatása és szorgalmazása.
 - A pályázati lehetőségek megismertetése, és a partnereket pályázatokon való sikeres részvételének tanácsadással történő segítése.
 - Támogatók körének bővítése anyagi és szellemi támogatás céljából / mentorálás.
 - A községek (Vécs, Kisnána) tehetséggondozásának összehangolása.
 - Együttműködés tehetségnap szervezésében.
 - Együttműködés a Kisnána Tehetségponttal.
 - Tehetség-tanácsadás a szülők számára.
 - Partneri kör bővítése.
A munka nem állt meg…
 2011. májusa óta Vécsen is működik egy tehetséggondozó műhely, melynek munkájában intézményünk tanulói tevékenyen vesznek részt.  Kihasználva a település alkotóházát több alkalommal is az ideális körülményeket biztosító kézműves teremben dolgoztunk tanulóinkkal. Új technikával ismerkedtünk: az agyagművesség fortélyait próbáltuk elsajátítani.
Októberben tanulóink nyitott műhelyfoglalkozás keretében mutatkoztak be az érdeklődő felnőtteknek.
Ez év novemberében nagyszabású térségi tehetségnapot rendeztünk Vécsen, ahol tehetségműhelyeink mellett a domoszlói iskolások  is bemutatkoztak. Színvonalas programjaink között a néptánc, a modern tánc, a mesejáték, a szólóének, a színes népi játék és a tudományos előadás is jól megfért egymás mellett.

Végezetül:
2011 októberétől akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítéssel büszkélkedhet a kisnánai Szent Imre Általános Iskola és Óvoda.
A  Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége által felkért Akkreditációs Bizottság elismerte a kisnánai intézményben folyó tehetséggondozó munkát, hiszen "az akkreditációs folyamat tapasztalatai megerősítették, hogy a Kisnána Tehetségpont szakmailag hiteles és kompetens tagja a tehetségpontok családjának". A kisnánai iskola és óvoda mindezek nyomán jogosult az Akkreditált Kiváló Tehetségpont cím használatára. Az oklevélet és a dísztáblát a "Tovább gurul a labda-tehetségekkel a jövőért!" elnevezésű, a Magyar Géniusz Program kiemelt projekt zárókonferenciáján, Budapesten vehettük át.
   
  Harangozó Csabáné
  a tehetségpont koordinátora




Innovatív módszerek a kisnánai Szent Imre Általános Iskola és Óvoda tehetséggondozó munkájában
A kisnánai Szent Imre Általános Iskola és Óvoda mindennapi életében nagy szerepet kap a tehetséges tanulók felismerése, fejlesztése olyan speciális módszerekkel és eszközökkel, melyek nem illeszkednek szorosan a kötelező tananyaghoz, hanem teret engednek a tehetségígéretek kibontakozásának - az egyéni érdeklődésnek megfelelő változatos témákban. E feladatunknak fontos színtere a tanulóink tudományos kutatómunkája, melyet 2006 óta szervezett keretek között végzünk. Ekkor csatlakoztunk a TDK –mai nevén Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája nevű tehetséggondozó versenyhez.
Immár hatodik alkalommal hirdettük meg tanulóink részére ezt a nívós versenyt, melynek során a diákok  saját választott témájukat kutatják, eredményeiket írásban rögzítik, majd 15- 30 oldalas  dolgozatot készítenek megszerzett ismereteikről. Kutatási eredményeikről felmenő rendszerben több lépcsőben beszámolnak.  Prezentációt készítenek, és helyi, regionális, majd országos verseny keretében szakmai zsűri előtt adnak számot kutatási eredményeikről. Munkánk kezdete óta komoly eredményeket tudhatunk magunkénak: eddig minden évben részt vehetett valamely tanulónk az országos megmérettetésen, ahonnan sosem jöttünk el megtisztelő díjak nélkül.
Az előző két tanévben 30 és 60 órás tehetségműhely keretei között működtettük tevékenységünket. A kutató diákok és felkészítő nevelőik áldozatos munkája mellett az Oktatásért Közalapítvány pályázataival biztosítottuk az anyagi hátterét ennek a komoly munkának.
Ebben a tanévben a Közalapítvány megszűnése miatt nem tudtunk pályázati forrásokat bevonni, de működésünk nem állt le, hiszen a fenntartónk is felismerte tehetséggondozó tevékenységünk fontosságát, és az órarendbe beillesztve heti egy órás szakkör keretében engedélyezte a Kisnánai Diákok Tehetséggondozó Műhelyének folyamatos működését.
Iskolánk tanulói közül 12 tanulóval kötöttünk kutatási szerződést, akik egész éves munkájuk során elkészítették dolgozataikat.
Az eredmény idén sem maradt el: a regionális fordulóba beküldött kilenc pályamunkából a szakmai zsűri két dolgozatot 1. helyezéssel jutalmazott . A Budapesten megrendezett kétnapos tudományos konferencián az eddigi eredményeinket felülmúlva Hadzsi Dávid kutatásmódszertan kategóriában 1., Ardelán Ádám ismeretterjesztő kategóriában 2. helyezést ért el.
Diákjaink munkája még nem ért véget, hiszen  június 4-én 15 órától  a már hagyományosan megrendezésre kerülő ALKOTÓI NAP keretében mindannyian beszámolnak választott témájukról az érdeklődő közönségnek.
                                                                                                Harangozó Csabáné
                                                                                                    a KGYTK műhely vezetője