2013. március 27., szerda

HIRDETMÉNY




Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy 2013. április 4-én 15. 45  órakor az iskola 12-es tantermében
a  szeptemberben induló hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatban az érintett egyházak tájékoztatót adnak.
Szeretettel várjuk a leendő 1. osztályos és a 4. osztályos szülőket.



Kisnána, 2013. március 27.                                   


Tisztelettel:


   Szlama Tiborné
         igazgató

2013. március 20., szerda

„Tegyél 3 jó dolgot” - Kisnánai mesék


„Három a magyar igazság, egy a ráadás” – tartja a mondás. A hármas szám nem csak ebben az ismert népi gondolatban kap fontos szerepet, hanem a népmesékben is: 3 királylány, 3 kívánság, 3 jótett…  A mesék pedig nem csak a könyvekben léteznek, a hétköznapjaink részévé is válhatnak az apró jótettek, kedves cselekedetek, ha nyitott szemmel és szívvel éljük hétköznapjainkat.
Ezt bizonyították be tanulóink, akik a kisnánai Szent Imre Általános Iskolában koptatják a padokat. Még 2012. év végén részt vettünk a Criminon Magyarország „Tegyél 3 jó dolgot” pályázatán. Nem kellett sokáig törnünk a fejünket, hogy mit is szeretnénk megvalósítani, egyből jöttek az ötletek: szelektív szemétszedés a környezettudatosság jegyében a faluban, állatmenhelyek támogatása az otthon kidobásra ítélt „kincsek” segítségével, magányos, idős emberek megvendégelése a karácsonyi forgatag rendezvényünkön, illetve egy autista kislány felkarolása volt a cél, így egyből nem három, hanem négy jótettel nevezünk fotó- és mesekönyv formájában.
Az egyik (talán legszebb) igaz mesénk két állatmenhely felkarolása volt. Megmozdult az iskola, özönlöttek a felajánlások, alig tudtuk elszállítani a kiszemelt gyöngyösi és miskolci alapítványoknak a hasznos és szép cicás-kutyás felajánlásokat.
 Kicsi könyvünk hatalmas szeretettel és összefogással készülhetett el. Óriási izgalommal adtuk postára a kis csomagot, és nagyon vártuk az eredményhirdetést. Egy pár héttel később meg is született az eredmény. Óriási izgalommal böngésztük a nyertes iskolák listáját. Közel 7.500 résztvevő közül vegyes korcsoportban miénk lett az egyik fődíj!
Napokkal később már kétszemélyes küldöttségünk az iskola képviseletében Budapest felé tartott a Lurdy Házba, ahol a díjátadó gála zajlott. Ugyanitt a beérkezett pályaművekből egy kiállítást tekinthettünk meg. A gála rendkívül színvonalas volt, táncosok, lufihajtogató bohócok, akrobaták műsora tarkította az amúgy is nagyon izgalmas átadást. Iskolánk minden tanulója egy ajándékcsomagot és értékes múzeumi belépőjegyeket kapott, utóbbit egy iskolakiránduláson fogjuk felhasználni április végén.
A jótettekből csupán három létezik a mesékben, de nekünk még itt nincs vége, folyamatosan figyelemmel követjük az általunk felkarolt állatmenhelyeket, segítjük azokat. Büszkék vagyunk arra, hogy a gyerekeknek megtaníthatjuk azt, hogy a jótett nem csoda, amit várunk, hanem egy hétköznapi cselekedet kell, hogy legyen. Tudniuk, érezniük kell, hogy az apró csodák és jótettek teszik a legszebbé a mindennapjainkat.
Hiszen „Nem tehetünk nagy dolgokat ezen a földön.
Csak kis dolgokat tehetünk, nagy  szeretettel!”
                              (Teréz anya)                                                                                      

 Szojka Anita

2013. március 15., péntek


Petőfi Sándor 

15-dik március, 1848



Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!

Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.

Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.

Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok.

Szabad sajtó!... már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.

Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.

Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!

Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.

És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!

Föl a szabadság nevében,
Pestnek elszánt ifjai!...-
S lelkesülés szent dühében
Rohantunk hódítani.

És ki állott volna ellen?
Ezren és ezren valánk,
S minden arcon, minden szemben
Rettenetes volt a láng.

Egy kiáltás, egy mennydörgés
Volt az ezerek hangja,
Odatört a sajtóhoz és
Zárját lepattantotta.

Nem elég... most föl Budára,
Ott egy író fogva van,
Mert nemzetének javára
Célozott munkáiban.

S fölmenénk az ős Budába,
Fölrepültünk, mint sasok,
Terhünktől a vén hegy lába
Majdnem összeroskadott.

A rab írót oly örömmel
S diadallal hoztuk el,
Aminőt ez az öreg hely
Mátyás alatt ünnepelt! -

Magyar történet múzsája,
Vésd ezeket kövedre,
Az utóvilág tudtára
Ottan álljon örökre.

S te, szivem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjuság vezére
Voltam e nagy tetteknél.

Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet...
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!



2013. március 13., szerda

SULILAP

Megjelent  iskolánk Diákönkormányzatának lapja, melyet az ELMÜ-ÉMÁSZ Energia Suli program támogatott. A lap elektronikus formában is  megtekinthető a következő helyen: http://www.kisnana.hu/dokumentumok/



2013. március 11., hétfő

2013. március 8., péntek


FELHÍVÁS
az általános iskolákba történő beíratásra
Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2013/2014. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:
2013. április 8. - 9. (hétfő, kedd)
8.00 órától 18.00 óráig
Tanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.
Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas,
 a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt
és az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni.
A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, elutasítás esetén fenntartó hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni.

2013.
Az egyes általános iskolák körzetébe tartozó települések, utcák és terek nevét az alábbiakban közöljük:

Körzeti általános iskola:
Szent Imre Általános Iskola és Óvoda
3264 Kisnána, Petőfi S. u. 34.

További, a tankerület illetékességi területén működő általános iskolák:
Közös Igazgatású Nevelés- Oktatási Intézmény Aba Sámuel Általános Iskola
3261 Abasár, Ságvári Endre u. 11.
Petőfi Sándor Általános Iskola
3213 Atkár, Fő út 36.
Petőfi Sándor Általános Iskola
3275 Detk, Árpád u. 3.
Domoszlói III. András Általános Iskola
3263 Domoszló, Deák tér 5.
Arany János Általános Iskola
3200 Gyöngyös, Jeruzsálem u. 1.
Felsővárosi Általános Iskola
3200 Gyöngyös, Martinovics u 2.
Egressy Béni Kéttannyelvű Általános Iskola
3200 Gyöngyös, Iskola u. 1.
Kálváriaparti Általános Iskola, Sportiskola
3200 Gyöngyös, Kócsag u. 40.
Széchenyi István Általános Iskola
3212 Gyöngyöshalász, Széchenyi u. 1.
Gyöngyösoroszi Árpád Fejedelem Ált. Isk.
3211 Gyöngyösoroszi, Jókai u. 1.
Nekcsei Demeter Általános Iskola
3035 Gyöngyöspata, Fő út 49.
Nagy Gyula Testnevelés Tagozatos Általános Iskola és AMI
3231Gyöngyössolymos, Jókai u. 2.
ÁMK Általános Iskola
3036 Gyöngyöstarján, Jókai Mór tér 5.
Arany János Általános Iskola
3273 Halmajugra, Kossuth L. u. 125-127.
ÁMK Gönczy Pál Általános Iskola
3281 Karácsond, Szent István u. 40.
Markazi Többcélú Közoktatási Intézmény Ált. Isk és Óvoda
3262 Markaz, Fő u. 21.
Nagyfügedi ÁMK Arany János Általános Iskola
3282 Nagyfüged, Kossuth L. u. 9.
Szent Imre Általános Iskola, Könyvtár és AMI
3214 Nagyréde, Fő u. 10-12.
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
3271 Visonta, Petőfi S. u. 3.
II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda
3200 Gyöngyös, Petőfi Sándor utca 2.
Vámosgyörki Visontai Kovách László Katolikus Általános Iskola
3291 Vámosgyörk, Kossuth u. 6.
Adácsi Szent Jakab Katolikus Általános Iskola
3292 Adács,
Rákóczi F. u. 20-24.
Felső-Mátrai Zakupszky László Általános Iskola és Óvoda
3235 Mátraszentimre, Rákóczi út 14.

Gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmények:
Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Szakiskola
3200 Gyöngyös, Petőfi Sándor utca 67.


2013. március 8.

                                                                                                       Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
                                                                                                                 Gyöngyösi Tankerülete