A Kisnánai Szent Imre Általános Iskola eredményesen pályázott a Nemzeti Tehetségprogram által meghirdetett „A 2013-2014. tanévben megrendezendő tanulmányi, tehetséggondozó versenyek támogatása NTP-TV -13”kódszámú pályázatra.
A pályázat keretében
2014. június 6-án 9.00 órától Kalandozó országos történelmi vetélkedő
Vitézkedők próbája elnevezésű döntőn mérték össze tudásukat és rátermettségüket
Hatvan, Gyöngyös, Heves, Tárnok, Budapest, Karácsond, Kozármisleny, Heréd,
Hernád, Eger és Mátraszentimre iskoláiból érkező versenyzők.
A kisnánai általános
iskola a Kalandozó történelmi vetélkedőt 2005 óta szervezi, és már 4. éve a
Nemzeti Tehetségprogram által támogatott, országosan meghirdetett verseny.
A 2013/2014. tanévben 55
csapat jelentkezett az ország 33 iskolájából. A két levelező fordulóban a „… török gyerek megvágta …” – a sok
évszázados török – magyar kapcsolatok korszakának történelmébe nyerhettek betekintést a 4 fős csapatok. A levelező fordulókban résztvevő csapatok
idén is nagyon eredményesen dolgoztak, gyönyörű megoldások születtek, melyekből
a verseny idejére rendezett kiállításon egymás munkáit is megismerhették a tehetséges
diákok.
A Vitézkedők próbája
elnevezésű döntőn a versenyzők összemérhették ügyességüket gólyalábon,
kelevéz-dobásban, íjászatban, vívásban, botbirkózásban, hastáncban, LOGI-VÁR
építésben, csanak-készítésben és a nánai íz világot tükröző túrós-lekváros
derelye elkészítésében. Az ügyességi próbák mellett számot adtak a fordulók
során megszerzett ismereteikből történelmi totó, időgép és activity formájában.
A megmérettetés végén a
döntő főbírája Berecz Mátyás, az egri Dobó István Vármúzeum igazgatója
ünnepélyesen a Kisnánai vár Kalandozó lovagjává avatta az első helyezett
Hatvani Várvédők csapat tagjait. A Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
csapata mellett dobogós helyen végezett a hevesi HVKI Hevesi József Tagiskola
Vitézek csapata és a Hevesi Általános Iskola Körzetis Fehércselédek csapata.
Az iskola által
szervezett verseny sikeres lebonyolítását segítették a Nánai Sólymos Vitézek, a
Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat hagyományőrző népdalkörének tagjai és az Egri
Vitézlő Oskola tagjai.
A rendezvényt Lázár
Attila bábművész előadása és az Egri Vitézlő Oskola fegyveres bemutatója
színesítette. A verseny napján a Kisnánai várba került kiállításra a Dobó
István Vármúzeum által készített Dobó Istvánról szóló vándorkiállítás is.
Juhászné
Koklács Éva
szervező
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése